APPLE Laptop Szerviz
APPLE
Az Apple-t 1976. április 1-jén alapította Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne annak érdekében, hogy értékesíthessék az Apple I personal computer kit nevű terméküket. Ez akkoriban egy egyszerű alaplapot jelentett, amiben processzor és RAM is volt, és Wozniak saját kezével szerelte össze a garázsában. A cég 1977. január 3-án alakult át részvénytársasággá, amikor is Ronald Wayne elkövette élete legnagyobb hibáját és 800 dollárért eladta részesedését a másik két alapítónak. Első komoly sikereit az 1977 áprilisában bemutatott Apple II számítógépnek köszönheti a cég, mivel a riválisokkal ellentétben színes kijelzőt, nyílt architektúrát és a későbbiekben kazetta helyett már floppy meghajtót tartalmazott. Az Apple II-n futott az akkor hihetetlenül népszerű szoftvernek számító VisiCalc táblázatkezelő, és ez még egy nyomós érv volt a cég terméke mellett. 1980-ra az Apple már az IBM és a Microsoft konkurense volt az Apple III-mal. 1984-ben Steve Jobs bemutatta a Macintosh-t, aminek híres reklámjáért 1,5 millió dollárt fizettek. Az általa megálmodott Macintosh jó eladásokat produkált, és a magasba repítette a céget. Sikereit fejlett grafikus felületének és teljesítményének köszönhette, és többek között ezért is lett olyan sikeres a számítógépes kiadványszerkesztés területén. 1994-ben az elavult Macintosh-platform megújítására az Apple, az IBM és a Motorola szövetkeztek, és létrehozták a PowerPC platformot. A három óriás azt remélte, hogy az új rendszer majd lenyomja a Microsoftot és a PC-k uralmát, ezért még ebben az évben piacra dobták a Power Macintosh-t. 2007-ben Apple Computer Inc.-ről Apple Inc.-re változik a cég neve, amely egyben az iPhone és az Apple TV bemutatását is jelenti. Ennek hatására a részvényárfolyam történelmi magasságokba szökött és elérte a 100 dollárt. Az iPhone sikerét tovább fokozta az iPhone 3G és az ahhoz tartozó szoftveráruház, az AppStore megjelenése. 1 hónapon belül az áruház 60 millió eladott alkalmazással és átlagosan 1 millió dolláros napi bevétellel büszkélkedhetett.
forrás: technet.hu
